Törőcsik Dani - Blog a hajbeültetésről

2017\10\24

Egy héttel a műtét után

A műtét napjához egy hétre már repültem is, amivel egyáltalán semmi probléma nem volt.

egy_het.jpg

Hajbeültetés után egy héttel

 

Most fog letelni a harmadik hét. Nagyon várom, mert 3 hét után már mindent úgy csinálhat az ember, mint azelőtt, és nekem 3 hét sport nélkül… Hát talán ez volt a legkellemetlenebb dolog az egészben. Egy örökkévalóságnak tűnt! 2 nap múlva (műtét után 20 nappal) már megyek fodrászhoz is, hogy picit megigazítsa a sérómat, aztán pedig elmegyek végre egy jót futni.

Folyamatosan jelentkezem majd a fejleményekkel, képek kíséretében, hogy figyelemmel lehessen követni a változást. Remélem tudtam/tudok segíteni mindazoknak, akik ezen a beavatkozáson gondolkodnak! Mindenkit csak biztatni tudok: vágjatok bele!

sport repülés fodrász hajbeültetés műtét után hajbeültetés után

2017\10\24

A műtét

Nagyon örültem, amikor a műtét dátuma bekerült a naptáramba, és izgatottan vártam az időpontot!

A beavatkozás napján fogtam fel igazán, hogy attól a naptól kezdve nem kell majd többet aggódnom a frizurámmal kapcsolatban, és mosolyogva fogok mindig belenézni a tükörbe! :) Vizuális típus vagyok, így el tudtam képzelni, hogy milyen lesz a végeredmény, de nagyon izgultam azért. Talán ez normális, bármilyen műtéti beavatkozás előtt is áll az ember.

Amikor reggel megérkeztem a Klinikára, mindenki nagyon kedvesen fogadott és rögtön láttam, hogy jó kezekbe kerültem. Igényes, tiszta és profi környezet várt, hozzáértő szakértelemmel. Az első pillanattól kezdve minden kérésemet lesték, és abszolút ki is elégítették. Az egész személyzetre csak pozitívan, jó érzésekkel tudok visszagondolni!

Az eljárás maga teljes mértékben elviselhető volt. Az elején persze megvolt az elvárható és normális izgalom, de 10 perc elteltével abszolút megnyugodtam. A beavatkozás fájdalom nélkül folyt. Az első pár érzéstelenítő injekció picit kellemetlen volt, de nagyon hamar hatott, így utána tényleg nem éreztem semmi fájdalmat. A műtét egész napos volt, maga a beavatkozás reggel 8-tól késő délutánig, fél 6-ig tartott. Hosszúnak tűnik, de a környezet teljesen elfeledtette velem a sok fekvést. A finom ebéd és a jobbnál jobb filmek, amiket műtét közben nézni lehetett, hamar elütötték az időt.

 

mutet.jpg

Közvetlenül hajbeültetés után

A hajbeültetés után nagyon odafigyeltem azokra az utasításokra, amiket az orvos elmondott nekem. Minden lépést betartottam. Az első két-három nap eléggé kellemetlen volt alvás szempontjából, mert figyelni kellett rá, hogy csak háton feküdjön az ember, ezzel óvva a beültetett hajszálakat. A háton fekvésen és a párnapos vizesedésen kívül - amitől az embernek nagyon vicces UFO feje lesz -, egyáltalán nem merült fel semmilyen problémám a lábadozási időszakban. Fájdalommentes és gyors gyógyulás volt.

A műtétre egy vasárnapi napon került sor, szerdára már láthatóan lement a vizesedés a fejemről, péntekre pedig abszolút olyan volt az arcom, mint azelőtt, annyi különbséggel, hogy jó volt belenézni a tükörbe a hajam miatt. Teljes mértékben azt kaptam, amit vártam. Eltűnt az a probléma, amivel évek óta küzdöttem, a hajam homogén, szép állapotot mutatott. A foltok és ritkás részek köddé váltak. Olyan volt, mint régen.

szakértelem műtét hajbeültetés műtét után hairhungary klinika műtét előtt

2017\10\18

Miért döntöttem a hajbeültetés és a HairHungary mellett?

Szeretnék köszönteni mindenkit, aki megtisztelt azzal, hogy olvassa a hajbeültetésemről szóló blogomat. Remélem, hogy történetem esetleg segíteni tud azoknak, akik a hajátültetésen gondolkodnak, vagy éppen előtte állnak!

Számos oka lehet annak, ha az ember úgy dönt, belevág a változtatásba. Az én esetemben - a hajam ritkulása mellett persze - ez a frusztráció volt. Már 24 éves koromban megindult frizurám látványos romlása, de ez igazán csak akkor kezdett el komolyabban foglalkoztatni, amikor drasztikusabb változás állt be. 

Egy bőrgyógyászati betegség miatt ugyanis szednem kellett egy gyógyszert, ami sajnos elég erőteljesen felgyorsította a kopaszodást. Konkrétan a fejem elülső-középső részén marékszámra kezdett hullani a hajam. Ezt a folyamatot megállítani már nem lehetett, és elértem azt a pontot, amikor már utáltam belenézni a tükörbe, mert frusztrált, milyen rossz állapotban látom a hajamat.

 

elotte_kep.jpgHajbeültetésem előtt

 

Egy éve találkoztam először a HairHungary csapatával, ami egy nagyon kellemes tapasztalat volt számomra. Örültem, hogy rávettem magam, hogy elmenjek egy konzultációra, és kikérjem szakember véleményét, mit is lehetne kezdeni az én helyzetemmel.

Simon Balázs doktor úrral konzultáltam, aki először a PRP terápiát ajánlotta. Ennek a kezelésnek nagyon jó hatása volt, láthatóan megerősítette a hajszálaimat, és az akkori erős hajhullásom minimálisra csökkent. Abszolút meg voltam elégedve, de még mindig zavart a már elveszített hajszálaim hiánya, és a hajzatom is eléggé ritkás volt. Ezért úgy döntöttünk a doktor úrral, hogy belevágunk a hajbeültetésbe.

változás frusztráció kopaszodás hajhullás hajbeültetés hairhungary prp terápia

süti beállítások módosítása